Gyászbeszéd.

Meghalt. Itthagyta az életet.
Vele mindent minek örült,
Mindent mit szeretett.
Önzőn itthagyott minket!
Mert neki halni támadt kedve!
És mi állunk sírjánál zokogva,
Szakadó esőben fejünket leszegve.
Mint szülő ki gyermekét temeti el
És tudja, hogy nem jó ez így!
Mert előbb a szülő,
S nem a gyermek kit az ég felhív.
De elment. Itt ugyan többé
Nem találod.
Álma ma legyen, mindekiétől
Százszor, ezerszer jobban áldott!
Nem szól többé ajkáról
A néma költemény.
Ma éjjel elbújik a hold.
Ma nincs semmi fény,
Hisz elhalt az utolsó igaz
S szép remény.
Hogyha majd kérdik,
hogy is történt, válaszolj így:
"Csöndes kora március este,
Könnyek közt, egyedül...
...az Istent temetve..."