Mese...

A hulló levelek hercege...

I.

Sietett. Sietett ahogy csak tudott. Barna esőkabátja és kócos haja mint zászló lobogott utána. Nem állt meg piros lámpák ordító jajára vagy öreghölgyek károgására -oda kell érni oda kell érni- mondogatta magában és valóban, oda kellene érni, de már így is késésben van. Hideg novemberi nap volt. Olyan amikor már a levelek csak imitt-amott szédülnek le a fákról mert már legtöbbjük a földön hever egy nagy kupacba összegyűjtve. A nap is csak tompán bicsaklott meg a járdán, ahol ő rohant tovább.
Végre megérkezett, egy belvárosi ház kapualjába. Zihálva roskadt magába -a fenébe- gondolta -megint elkéstem- de megérte, talán megérte.
Megnézte a kaputelefon tábláját ahol a hetes gombhoz nem volt név írva, megnyomta.
- Igen?
- Én vagyok..
- Késtél.
- Tudom, de már ismerned kéne.
- Neked is, tudod hogy nem tűröm hogy elkéss
- Na jólvan mostmár hagyd abba. Kérlek engedj be.
- Nem...Hol voltál?
- Hát szabadságot vettem ki.. kicsit kitéptem magam a hétköznapok mókuskerekéből. Tudod néha kell a változás
- A változás?! Ősz Te vagy a változás! Nyár ahogy végzett idejött de vissza kellett küldenem mert egyesek szabadságon vannak, Tél alig tudja megvígasztalni, bár meg kell hogy mondjam most elég jól elvannak... Épp szeretkeztek amikor csöngettél. Hangosak. Nemtudom olvasni legújabb könyvemet...
- Mit vártál tőlük? Jobban szeretik egymást mint akárki a világon, de valaki betoldott egy-két évszakot közéjük.. Azóta vannak ilyen csapongó idők... Miért nem küldted tavasz?
- Azthiszed tudom hol van? Legutoljára az égre próbált ráfeszíteni valami felhőfélét de nem igazán ment neki, ettől aztán sírva fakadt, tudod mikor múlt héten egész héten esett.. Azóta duzzog valahol. Bár hogy tudhatnád hisz ki tudja merre járt úraságod...Nem kellesz tőbbé, megbízhatatlan vagy, találj valami új munkát. Tél és Nyár majd elvégzi a dolgodat úgyis örülnek hogy egymás melletté kerülhetnek ismét, meg Tavasz is belekontárkodik majd.. nem kellesz menj híremmel
A férfi halkan felkuncogott
-Isten veled...
A kaputelefon reccsent ahogy lecsapták a kagylót...

II.

-Hát ismét egyedül nemde? Vagy mégsem?

Aztán megfordult és kisétált az utcára, elindult az Ősz, sétált életében tán először. Most érezte először azt hogy szabad? Nem, azt hogy azt csinál amit csak szeretne. Csodálkozott azon a furcsa érzésen, hogy most ráér. Nem kell ordibálnia a szelekkel hogy merre fújjanak és nem kell kényeztetve hízelegni az Égasszonynak hogy ugyan már egy kis eső sosem árt. Persze az asszony sose engedett neki. Ekkor Ősz dühöngve siklott tova, ilyenkor az ég haragja tombolt, azok voltak ám a viharok...
Cseppet sem hiányoztak neki ezek az afférok se a gyerekes Tavasz, nemhogy a Tél meg a Nyár
véget nem érő civakodás - szerelem hullámvölgyei. Elindult a kapualjból mert érezte hogy most minden porcikáját ezer láthatalan szem lesi. Most pedig nem akart szem előtt lenni. Újra nála akart lenni, ahol szabadnak érezte magát igazán, a csillagos ég hivogató bársonya alatt.
Ment a lába után csak vitték csak vitték tova. Oda hova szíve ami bizonyosan juharfa levél alakkal rendelkezett haza vágyott. Haza.. Eddig ha nem dolgozott akkor egy pesti bérház hetedik emeletén lakott a többiekkel meg persze a nagyfőnökkel. De sose érezte ott otthon magát. Annyira belefeledkezett magába hogy csak most vette észre hogy egy parkba vitték komisz alsó végtagjai.

Otthon?

Nem, nem az csak egy hely ahova szeret járni. Mindíg itt kezdtek hullani először a levelek de mégis a város legutolsó fájának legutolsó levele is itt hullot le. A fák kicsit mintha meghajlottak volna ahogy elhaladt előttük, hisz mond a Főnök amit akar ő marad nekik a Hulló Levelek Hercege, ő marad az örökre...

III.

Otthon. Kihez? Hova?

Ha megállítana valakit azzal hogy ő az ősz és isten épp most taszította le helyéről akkor valószínűleg a mosolyklinikán végezné puhafalú szobában. Vagy ami rosszabb elhinnék és őt kezdenék el imádni... Nem nem kell neki a hívők serege. De akkor mit csináljon. Leült egy padra amely még vizes volt Tavasz múltheti hisztijétől.
A zsebébe csusztatta a kezét és elővett egy tenyérnyi dobozt. Ezt már rég ki akartam próbálni. Az ősz bármennyire is furcsának tűnik még sosem dohányzott, vagyis eddig a percig nem.

Kihez...? Kihez??

Hirtelen felpattant a padról, újfajta láng szökkent szemébe amit az emberek eltökéltségnek egyes részeg bolondok szenvedélynek hívnának. Elindult, ki a parkból, most viszont tudatosan vezette lábait előre majd jobbra, balra és megint jobbra. ahogy így haladt lassan beesteledett felette.
Újra sietett, emberként kicsit megeröltetőbb. Miközben gyorsan kapkodta lábait, fel-felsandított az égre -megyek már, megyek- Végre odaért egy furcsa kupolás épülethez.
Csillagvizsgáló, ez állt egy táblán az épület falán. gyorsan odacsörtettet az ajtóhoz, és kopogott... Épp hogy először találkozott az ajtó fája különös ember bőrével az ajtó felcsattant... Egy nő nyitott ajtót...
- Hold... én.. miattad...
- Pssz! /a nő csendesen puha ujját a férfi ajkához emelte/ Tudom, gyere be, már vártalak. Hiányoztál herceg...