mert mi beszélgettünk...

mert mi beszélgettünk...

kora őszi hajnalon
talán most bevallhatom.
Isten és én ittunk egyet
úriember volt,
szokásához híven...
fizetett.
Mosolygott, ahogy szokott
jaj míly isteni mosoly
de hát a teremtés urától
a jókedv egyértelmű volt.
Zokogva panaszkodva
vertem az ég asztalát
"Te nem szeretsz!"
Kacagva töltött
talán a földön esett..
"Dehogynem;
mit kértél mind megadtam!
Nőket sikert kertet
amit csak akartál
Ami csak kellett."
Nem hazudot, valóban.
De én titkon érted csak
érted vágyodtam.
Lehetetlent kértem hát...
S nézz oda!
Ő leküldte egyik angyalát
"Tessék, vedd a tied,
de soha ne feledd!
Egy csak egyszer leszel
másom, senki,
csak te leszel én ezen
a sötét kavargó világon."
Mosolyom az egekbe
tornyosult s ömlött alá.
Megteremtettelek, Téged
Téged Te lány..
Ki mikor majd elfelejtem
hogy ki vagyok...
Akkor szemedben
a Minden Titok, felcsillan
és csakis ott ragyog...