a kócos szív igazát nyögő híd....

Volt egyszer egy messzi és távoli országban egy bölcs. Ez a bölcs hihetetlen tudással rendelkezett és ezért csodálta is mindenki. Még régen amikor errea tudásra szert tett, alázatos volt és becsületes. Mára ez kimúlt belőle, és csupány egy dicsfényben fürdő pökhendi alakká korcsosult. Egy nap, miközben a bölcs az országot járta, betért egy kis faluba aminek csupán egy temploma és egy fogadója volt. Előre szalasztotta egyik szolgáját hogy az vegye ki neki a legponpásabb szobát a legszebb kilátással az óceánra és a hegyekre. Persze a szokga rohant és örömmel teljesítette a parancsot amit rá bíztak, mert hitt abban hogy így biztos helye lesz majd a mennyben a bölcs mellett amikor meghal. Ki is vették a szobát, és letelepedtek. Nemsokra rá a parasztfiú jelent meg, é skérlelte a bölcset, hogy szentelje meg templomukat. Majd, majd mondta a bölcs, előbb alszom egyet. Így 3 óra alvás után útrakeltek és elérkezek a templomhoz.
A templom bejáratánál már várta őket a szerzetes, amint meglátta a bölcset, leborult a földre és porba nyomta a homlokát és így tett a sok bámészkodó és falusi is. A bölcs lefitymálóan mérte végig a templomot. Ennyi? Kérdezte hogy gondolod hohgy ilyen szegényes templommal az istenek kedvébe járhatsz...? Sehogy, de ha esetleg szépen megkérsz én a minden titok tudója elmondok egy imát lelki üdvödért hogy a sértésed ne legyen oly nagy az istenek számára. A szerzetes ismét csak a porba vetette magát és egy szót se szolt.
Ez időtájt egy szegényes kinézetú alak sétált át a falu határát jelző torii ív alatt. Ő is a fgadó felé vette az irányt. Amikor odaért és belépett, mélyen meghajolt és alázatosan szállást kért éjszakára. De a fogadós sajnálattam közölte hogy egy nagyon bölcs ember vette ki az egész fogadót. Semmi baj bizonygatta a vándor, elalszom én az ólban is, csak fedél legyen fejem felett. Az se jó mert ott pihen a bölcs ember bölcs lova. Akkor a kertben, meleg még az enyhe őszi idő nem fogok fázni. Nem azt se lehet mert ott a bölcs szolgálói alszanak. Ejha de fölvitte a bölcs dolgát az ég.
"Hogy merészeled az ég nevét a szádra venni?" egy öblös mély hang szólalt meg az ajtóból az utazó mögött. A bölcs volt az és szeme remegett a dühtől. "csak én ejthetem ki az ég nevét, mit tudsz te egyáltalán a világi dolgokról"
"semmit" volt a válasz
"milyen egy ügyü vagy te ronin. Nincs fogalmad arról se hogy ki vagyok és vagyok a kiválasztott Bölcs az ég elsőszámú helytartója a földön"
"elnézésed kérem valóban nemtudtam"
"Hát mit is tudhatsz te? Hisz csak én tudom egyedül az igazságot, a mindent körülölelő igazságot, a világ mozgató igazságot, az olyan igazságot amit egy te fajta becstelen nem is..
Ezek voltak a bölcs utolsó szavai... Egy acélpenge metszette ketté a torkát....

"az egyetlen igazság a szív igazsága..." Ezek pedig az úr nélküli harcos utolsó mondatai voltak mert a bölcs szolgái ott helyben agyonverték

"a szív igazsága" a többi csak körítés a többi csak a végtelen végjáték egy újabb felvonása...

a kócos szív igazát nyögő híd....