mert csak

Köd van, igazi velejéig tömör köd, ha kinyitnám az ablakot csanedben bekúszna és leünle az ágyamra, ha kedvem támadna megfoghatnám, formálhatnám. De nem a köd most eltakar mindent. Mint takaró ömlik végig a városon a testeken a lelkeken. Hogyha ez eső azért lépezik hogy elrejtse a könnyeinket és a vihar hogy magába nyelje az ordítást, akkor a köd vajon azért született hogy eltakarja magát a lelket? mert ha most kinézek nem látok semmit... semmit olyan mintha én cibáltam volna ide mintha parancsomra kúszott volna elő. "Gyerünk takard most el a világot egy kicsit!" Talán, de nemhiszem.... Szeretem a ködöt, ez az ilyen idő az Ősz utolsó lélegkezvétele, mert a levelek lehulltak, az emberek pedig már fásultak a nyár után. Az Ősz elvégezte a doglát. Mostmár Ő is megpihenhet, de néha még megvillantja keserű gyönyörűségét...Szeretem az Őszt, mindíg is szerettem. Olyan minthogyha a Hulló Levelek Herce járná most az utcákat ellenőrizne minden egyes fát hogy rendben van-e és ha talál olyan amin még lifeg levél könyörtelenül letépi és közben a könnyeivel küzködik...

"én nem ezt akartam, de ez a munkám, ezt adta a sors...."