egy álmokkal teli éj után

Így egy hét távlatából nézbe.
Ha csak egy órával késöbb jöttél volna nem láttál volna, ha hamarabb jösz nem láttalak volna. ha jobbra bújsz és nem balra nem találsz sehol. Ha nem játszanak Fekete Anemónát nem ütköznek össze kezeink. akkor egy perc volt a világ. Ha meg akartalak vona rögtön szerezni akkor kifolytál volna kezeim közül. Hogyha lettek volna felhők az égen ki tudja beszéltünk e volna... ha nem fogom meg a kezed kitudja megfogtad e volna? Ha vajon volna... ki tudja mi lett volna... lehet hogy csak elmegyünk egymás mellett az utcán vagy egy parkban vagy rádcsodálkozom egyszer a teázóban. Mi van ha a Teázó tele lett volna? mi lett volna hogyha nem lett volna nállam ing és ha eltévedünk? Mi lett volna hogyha elered az eső? akkor mi lett volna?
Teljesen mindegy. Lelkünk tudatos öntudatlanságba merülve egymásra talált. Mert ott voltál. jönnöd kellett mert ha nem jöttél volna, akkor esküszöm feladtam volna, talán bele is törödtem volna, nem nem ez a helyes szó, akkor megszerettem volna a helyzetet. De jöttél vagy küldtek? Nem fontos, itt vagy.
"mi lesz ha elmúllik a varázs?" kérdezted. Öszintén megmondva sejtelmem sincs. Nem tudom, nem akarom tudni. Ha múlnia kell akkor elmúllik de majd lefizetema sorsot hogy adjon nekünk elég időt hogy ne akarjon az a kis varázslat elmúlni. Örökké? nem, ezt soha többé nem mondom ki... remélni talán de nem akarlak megrémíteni se láncokat aggatni szívedre.
Egy szó mint egy millió a legváratlanabb pillanatban bukkantál fel. Amikor már nem is gondoltam volna. de megkell hogy mondjam, hogy jó hogy itt vagy...